Események

A fiatalaok védelmében szervezzük a bűnmegelőzési tábort Vajtán

2011. augusztus 9. 21:44:36

Egyesületünk hetedik alkalommal valósítja meg az állami gondoskodásban élő gyermekek bűnmegelőzési táborát 2011. augusztus 9-14 között Vajtán az Ifjúsági táborban. A „Veled-érted” programsorozat része a tábor is, amely egész éven át segíti a fiatalokat, hogy ne váljanak áldozattá, illetve bűnelkövetővé. A 10-17 év közötti balinkai, dunaújvárosi, csákvári, polgárdi, székesfehérvári és ...

Mentális zavarok, tanulási nehézségek

2011. augusztus 8. 22:44:48

Az ombudsman szerint több lett a lelki beteg gyerek Egyre kritikusabb a gyerekek mentális állapota – állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman szerint nő a tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő gyerekek száma, ahogy a 24 évesnél fiatalabb korban elkövetett öngyilkossági kísérleteké is. – Valóban érzékelhető, hogy ...

Gyerekek a boxban

2011. augusztus 6. 21:39:36

Július 27-én Székesfehérvár Önkormányzatának meghívására az Alba Plázában bemutatott Forma-1-es autónál tehettünk látogatást. A McLaren Mercedes istálló MP4-24-es kódjelű autójának mását nézhették meg közelről a gyermekotthonos gyerekeink. Mindent megtudhattak az érdeklődők az autóról, a pilóták védőfelszereléseiről és a boxok világáról. Meglepőnek tartották, hogy milyen alacsonyan ül benne a pilóta. A ...

Bográcsozás a Bakonyban

2011. július 17. 16:10:06

2011. július 16-án szombaton 20 fő részvételével túrát szervezett egyesületünk a 13-17 éves gyerekek számára. a "Veled-érted" Bűnmegelőzési programsorozat részeként, melyet pályázat útján a Társadalmi felelősségvállalási Alapból 50.000,-Ft-al támogat Székesfehérvár Önkormányzata. 3 fő Önkéntes segítette az egész napos program megvalósulását. Orsi reggel 7 órakor már a velencei gyermekotthonban volt, hogy ...

„Érted-veled!” bűnmegelőzési programsorozat 8. rész

2011. június 19. 10:15:49

A Székesfehérvár Város Rendőrkapitányság és a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület együttműködésében került sor az „Érted-veled” programsorozat nyolcadik programnapjára Székesfehérváron a Rendőrkapitányság épületében 2011. június 18. szombaton délelőtt. Az állami gondozásban élő gyermekek/fiatalok számára összeállított programokban nagy hangsúlyt kap a balesetmegelőzés-közlekedésbiztonság, amelyre most a nyári szünet kezdetén ismételten felhívtuk a figyelmet. Májer ...

Ballagáson jártunk

2011. június 16. 11:08:12

Sok állami gondozott „gyerekünktől” kapunk meghívást olyan iskolai eseményekre, ahol másoknak a szülei is jelen vannak. Így az egyesület tagjai képviselik a szülőket ballagásokon, szalagavatókon, évzárón és esetenként szülői értekezleteken is. Nem volt ez máshogy ebben a tanévben sem

Gyermeknap

2011. május 30. 16:21:02

Élményekkel teli vasárnapot tölthettek együtt azok a lurkók, akiket egyesületünk a Városligeti Gyermeknapra hívott meg. A Nemzetek utcáját tartottuk a legérdekesebbnek a programok közül, ahol 16 európai és Európán kívüli kultúrát, népi hagyományt, gasztronómiát ismerhettünk meg játékos formában a Budapestre akkreditált nagykövetségek jóvoltából: francia, lengyel, német, norvég, korea, india, indonézia, ...

RAMSZESZ és az ásatás

2011. május 22. 22:20:36

Remek tárIatvezetővel vehettünk rész egy élményutazásnak is beillő ismeretterjesztő kiállításon az ókori Egyiptomról. Egy elképzelt ásatást mutatott be az interaktív tárlat. II. Ramszesz a híres fáraó misztikus világába juthattunk el. A kiállítás egyszerre több érzékünkre is hatott: sejtelmes félhomályban csak a fejünkre szerelt lámpáink segítettek, a süppedős homok és a ...

Kézilabda mérkőzésen jártunk

2011. május 16. 13:38:34

Szombat délután hatvan 6-18 év között gyermekotthonban élő gyermek számára biztosítottuk Székesfehérváron, hogy szurkolhassanak az Alcoa FKC-Veszprém KC NBI női kézilabda rájátszás meccsén. 32-28-ra győzött az Alcoa csapata, amit hangos buzdítással segítettünk. A gyerekek nagyon élvezték a mérkőzést és a sok gólt. Csapatunk megszerezte az ötödik helyet az NBI-ben.

Színházbarátokká váltak a gyerekek

2011. május 16. 13:31:37

Vasárnap este fergeteges 3 órás előadáson vehettünk részt a Thália tenyerén bérletsorozat keretében Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban. Az évad egyik legjobb előadásának örölhetettek a székesfehérvári és velencei Gyermekotthonban élők. A Mágnás Miska igazi operett bohózat volt.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15