Tavasz első napján

2010. március 3. 09:07:20

Február utolsó napján kis csapatunk 28 fő (a székesfehérvári és a velencei gyermekotthon lakói, valamint nevelőszülőknél élő társaik és nyolc Önkéntes: Ági, Boróka, Julcsi, Réka, Tamás, János, Kata és Ildikó) nekiindult, hogy az alig beköszöntött tavaszt egy erdei túrával ünnepelje. Korán reggel a székesfehérvári vasúti pályaudvarról indult a társaság egy része. A vonaton szójátékokkal múlattuk az időt, és szinte elröppent az a 20 perc, amíg Velencére értünk. Itt csatlakozott hozzánk a csapat másik fele. Egy gyors létszámellenőrzés után nekivágtunk a Bence-hegynek. A nap sütött, a hangulat emelkedett, előkerültek a találós kérdések és a fejtörők. Az időjárás felelős nagyon kitett magáért, így a tiszta időben a hegyről csodás kilátás nyílt a Velencei tóra. Hegynek fel néhányunknak még maradt levegője elénekelni a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, és bár ez nem kerül fel az internetre, a mi közönségdíjunkat elnyerte a produkció. Az energikusabbak felszaladtak a Bence hegyi kilátó tetejébe is, a többiek beérték a szusszanásnyi szünet örömével. Mikor a csapat újra egyesült, elindultunk lefelé a hegyről, és Nadap felé vettük az irányt.

Nadapon megtekintettük a szintezési ősjegyet, melyről a következőket érdemes tudni:
A Nadapi szintezési ősjegy a térképészetben és az építészetben a magasság mérésnek magyarországi legfőbb viszonyító pontja. Kettő is van, az un. Adria feletti szint, valamint a később meghatározott Balti szint Főalappontja.
Azért települtek ide, mert ez a terület, a Velencei Hegység a Kárpát medence legöregebb és legstabilabb képződménye. Minden ország saját tengerének közép szintjét határozta meg viszonyító magasságul és határozta meg tengerszint feletti magasságát. Az Osztrák-Magyar Monarchián belül Magyarország az Adriai tenger középszintjét vette alapul, amit a trieszti kikötő mólóján mértek meg. Az eredeti Nadapi Ősjegy ennek alapján települt.
A másik a Balti szint, (Balti tenger szintje Kronstadtban) a Varsói Szerződés államainak egységes katonai magasságmérését szolgálta, de meghonosodott az építészetben és a térképészetben is, nem kis kavarodást okozva, ugyanis a kettő között 63.5 cm magassági eltérés van. Mindkettő használatos ma is.
(Forrás: www.nadap.hu)

Innen Sukoró felé vettük az irányt ahol megtekintettük a falu mellett található a különös formájú kőmatuzsálemeket, az ingóköveket, és a likaskőt. A gyerekek fel is másztak rájuk fényképezkedni, lefelé azonban már néhol elkélt a segítség. Kicsit megpihentünk, és közben röpködtek a kérdések és a jó válaszok gumicukrot, csokoládét értek.

Innen a társaság - ki jobban, ki kevésbé - megfáradva elgyalogolt a sukorói buszmegállóig, ahol időben elértük a Velencére és Fehérvárra induló buszokat. Még arra is maradt idő, hogy kiosszuk a saját készítésű Lurkó Túra Jelvényt, amit 5 kirándulás után lehet kiérdemelni. Aki kapott, nagyon örült neki és rögtön kitűzte, de akinek még nem járt, annak sem kell szomorkodnia sokáig, hiszen nyárra már büszke jelvénytulajdonos lehet. A buszok befutottak, így a társaság ismét kettévált. Mindenki élvezte az idei első tavaszi kirándulást, és aznap este senkinek nem kellett könyörögni lefekvésnél.

írta: RK

Kép #411 Kép #412 Kép #413 Kép #410 Kép #408 Kép #409 Kép #405 Kép #406 Kép #407