Andy Vajnával a Csillagokban

2008. április 1. 13:35:03

Március 29-én szombaton este Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban Csillagok című sorozatának keretében a híres magyar származású producerrel ismerkedhettünk meg.

Huszonöt fiatalnak tudta biztosítani a Lurkó Egyesület a színházjegyet, ahol farmert-pólót, s kardigánt viselő, luxusautóval közlekedő, kifejezetten közvetlen főszereplőről kiderült a következő két órában, hogy humora is van.
Andy Vajna életútja számos érdekességet, fordulatot rejt. 1956-ban, tizenkét évesen szülei beleegyezésével, egyedül. elhagyta az országot. A tengerentúlon tanult, volt fotós, fodrász, parókagyáros, mozis, majd filmproducer, jelenleg márkás ruhákat is forgalmaz és nem mellesleg a Korda Stúdió tulajdonosa. Főbb munkái: Rambo-sorozat, Terminátor, az Elemi ösztön, Evita, Spy Game, I.Spy, Music Box és a Szabadság szerelem című 56-os film elkészítése. Élete eddigi története igazolja, hogy a tehetség nem elég, ahhoz kitartónak is kell lenni és ez az ami a szülők nélkül cseperedő fiataloknak útmutatást adott. Az est meglepetésvendége Geszti Péter is sok vidámságot hozott a program nézőinek.
Számunkra külön öröm volt, hogy Kovács Árpád festőművész - egyesületünk tagja, a gyerekek barátja - a színpadon készíthette Vanjáról a portrét. Előadás után vele is még hosszan beszélgettünk.