III. Bűnmegelőzési tábor Velencén
2007. augusztus 4. 22:14:50
A bűnmegelőzés jegyében idén 3. alkalommal indultak táborozni a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület által meghívott, Fejér megye (Balinka, Bodajk, Előszállás, Lepsény, Sárbogárd, Sárosd, Magyaralmás, Mezőfalva, Székesfehérvár) különböző lakásotthonaiban és nevelőszülőknél élő fiatal.
A korábbi évek bűnmegelőzési táborainak helyszínéül Gara szolgált, az idei év "forráshiány-felhői" azonban beárnyékolni látszatták a tábor megvalósulását. Végül az Égiek, a székesfehérvári Visteon és Székesfehérvár Polgármester jóvoltából összesen 250 ezer Ft támogatás érkezett, a Lurkó Egyesület tagjai pedig kreatív költségtervezésbe fogtak.
Többedszerre igazolódott a mondás, mely szerint, ha az ember igazán szeretne valamit, a Mindenség is összefog, hogy célhoz érjen.
A Mindenség és a civilek egyaránt összefogtak.
Az integráció jegyében idén a velencei Diákotthon adott otthont a tábornak és a tizennyolc résztvevőnek, akik az 5 nap alatt nem csupán a tábor tematikus programjain szerezhettek ismereteket és tapasztalatokat önmagukról, egymásról, az élvezeti szerek pusztító hatásairól vagy az Élet kanyargós útjairól és útvesztőiről, de közelről élhették meg, láthattak bele az idáig idegenkedve fogadott, fogyatékkal élő társaik mindennapjaiba is.
A tábor kötött programjai és időbeosztása mellett jutott alkalom a vendéglátó velencei Gyermekotthonokban élő fiatalokkal való ismerkedésre, akik közül többen csatlakoztak egy-egy számukra is nyitott programelemhez, játékos foglalkozáshoz.
A Zöldalma Alapítvány önkéntes segítőkkel, fejlesztő foglalkozásokkal, beszélgetésekkel és szabadidős játékokkal egyaránt hozzájárult a bűnmegelőzési napok élményeihez. Párkányi András vezetésével két napon keresztül kerülhettek közelebb önmagukhoz és egymáshoz a táborlakók azon tagjai, akik aktív szerepet vállaltak a játékos foglalkozásokon.
Eleinte nem volt egyszerű dolga Miklós Fruzsinának és Rézman Zsuzsannának, a Zöldalma Alapítvány két lelkes önkéntesének sem, akik a tábor segítőiként igyekeztek aktív részvételre ösztönözni az izgága lurkókat, de a foglalkozásokon szerzett élmények önmagukért beszéltek, és egyre több táborlakót ragasztottak a székhez.
Sohonyai Edit fehérvári írónő intő és tanító szavai is nyílt fülekre és tátott szájakra leltek, a párkapcsolatokról, testbeszédről, a kamasz lét fontos technikai és lelki kérdéseiről szóló könyvbemutatón és előadáson a velencei otthon fiataljai közül is sokan ültek a sorokban.
A gyerekek mindkét agyféltekéjét sikerült Zsuzsa néninek különböző mozgásos játékokkal fejleszteni.
Maradandó és elrettentő élményt nyújtott a baracskai börtönlátogatás. A zárt börtönfalak mögött a sivárságot ugyan megtöri néhány színes Tv, konditerem, kézműves foglalkozásoknak fenntartott szoba vagy körbekerített kosárpálya, a szabadság és a külvilággal, családdal és barátokkal való közvetlen kapcsolat elvesztését, a szigorúan szabályozott napirendet, folyamatos felügyeletet és bezártságot egyetlen, akár a bűncselekmények elkövetésében sem járatlan lurkó sem választaná.
Rendőrségi bemutató, az áldozattá válás elkerülését segítő szituációs játékok keretében Dér Tibor engedett betekintést a rendőrök és polgárőrök munkájába. A lurkók kezén kattant a bilincs, előkerült a gumibot, de persze csak az intézkedhetett, aki fején a rendőrsapka, és zsebében pedig hivatalos rendőri igazolvány és jelvény lapult.
Délutánonként a foci- és kosárpályák sem árválkodtak, labdarúgás, -pattogtatás, -dobás, vagy bárminemű labdajáték nélkül nem nyugodhatott le se nap, se táborozó.
A tikkasztó kánikula után igencsak melegét vesztett Velencei-tó hűs vize sem tántorított el a fürdéstől néhány elszánt gyerkőcöt, a tábor utolsó napján pedig már az egész csapat élvezhette a fürdőzést.
A búcsú estje és az utolsó nap sajnos idén sem késett. A vendéglátó velencei otthonlakókkal közös zenés mulatság ugyan hosszabbítást kapott, a búcsú reggele kíméletlenül virradt a könnyes szemekre.
Utolsó reggel a táborozók által meghatározott és fontosnak tartott értékeket egész héten át képviselők közül megválasztatott az "ideális fiú" és "ideális lány", akiknek nem akadt egyszerű dolguk: a segítőkészség, őszinteség, igényesség, humor, kedvesség és szerénység kívánalmainak egyszerre kellett megfelelniük.
A fenti tulajdonságokkal bíró, vagy leglábbis birtoklásukra törekvő fiatalok azonban biztosan számíthatnak a viszontlátás örömére, további táborok, kirándulások, előadások, kézműves foglalkozások keretében. Bízunk abban, hogy a tenni és segíteni akarók - legyenek civilek vagy a gazdasági szféra szereplői - mindig okot és alapot fognak adni arra, hogy elegendő anyagi és önkéntes segítői háttér biztosítsa a programokat .....azaz, hogy a Mindenség is összefogjon.
A beszámolót készítette: Magyar Boróka táborvezető