Lurkók csapatépítése a Mecsekben

2006. október 27. 09:27:36

A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület első alkalommal nyert támogatást a Mobilitástól arra, hogy az egyesület tagjai, önkéntesei és kortárssegítői három napot együtt töltsenek.

Mi a nemzeti ünnepünk nyújtotta munkaszüneti napokat tanulással és felkészüléssel töltöttük azért, hogy egyre jobban tudjunk segíteni azoknak a fiataloknak, akik kénytelenek saját családjuk nélkül élni. Kaló Sándorné Gordon tréner segítségével kommunikációs és csoportfejlesztő, valamint önismeretfejlesztő képzésen vettünk részt, amit délután különleges labda játékkal egészítettünk ki. Az időjárás szinte nyárias meleggel kényeztetett minket, ezért vasárnap az árpádtetői MECSEXTRÉM Park alpesi kötélpályáján gyakoroltuk a csapatmunkát, mindenki, még a nyugdíjhoz közel álló segítő és a pár éve még állami gondozásban nevelkedő fiatal is védősisakban és hevederrel felszerelkezve mászta meg a különböző akadályokat.

Esténként a gyerekek számára szervezendő decemberi programokat terveztük.

Ismét megállapíthattuk, hogy a Mecsekben álló Árpádtetői erdészház tökéletesen alkalmas arra, hogy az állami gondozásban élő gyerek programjaiban segítő önkéntesek továbbképzését, tréningjét megszervezzük.