45 saját családján kívül nevelkedő gyermek örülhetett a Thália tenyerén bérletsorozat első sikeres előadásának szeptember utolsó estéjén Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban a Bodajkról, Dunaújvárosból, Gárdonyból, Lovasberényből, Mórról, Pákozdról, Polgárdiból, Velencéről és Székesfehérvárról lakás- és gyermekotthonokból, nevelőszülőktől érkezett gyermekek. 
A Dés-Geszti-Békés szerzőpáros A dzsungel könyve musical látványos, táncos, emellett tanulságos mese, ami nem csak szórakoztató volt a kisebb-nagyobb lurkóknak, de néha megrígatta Őket, de sokat nevettetett és elgondolkodtatott is.


A szünetekben és darab után való beszélgetésből kiderült, hogy állami gondozásban nevelkedő gyermekek és fiatalok számára többet is mondott a darab és a zene, mely számukra arról is szólt, hogy hogyan válik valaki idegenné, miként fogadják, vagy nem fogadják be, hogyan taszítják ki, hogyan kell felnőtté válni, és mennyire tud az fájni, ha vaki rájön, más mint a többi. Mert a darabban az állatok a maguk módján hasonló társadalmat alkotnak, mint az emberek.