Egyesületünk nyolcadik alkalommal valósítja meg az állami gondoskodásban élő gyermekek bűnmegelőzési táborát 2013. augusztus 5-11 között Vajtán a Rucz farmon.
Egy programsorozat része ez a tábor is, amely egész éven át segíti a fiatalokat, hogy ne váljanak áldozattá, illetve bűnelkövetővé.
A 13-18 év közötti abai, csákvári, dunaújvárosi, enyingi, balatonbozsoki, polgárdi, székesfehérvári fiatalok vesznek részt a programon. Szerdán Székesfehérvár Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai vezetésével közlekedésbiztonsági, áldozattáválás megelőző és drogprevenciós programokon vehetnek részt. Csütörtökön a Nyitott Kör Egyesület drámapedagógusaival keresik helyünket a világban a családjuk nélkül élő fiatalok immár a felnőtté válás küszöbén. Pénteken a sárbogárdi mentőállomáson szakemberek segítségével ismerkednek a veszélyhelyzetek elkerüléséről és a szükséges teendőkről, újraélesztés szabályait gyakorolják. Szombaton a katasztrófavédelem szakembere gyakorlatban is bemutatja, hogy vészhelyzetekben mit a teendő. Délutánonként jut idő a vajtai melegvizü strandon a fürdőzésre és kirándulásokra.
A tábor vezetője Janó Andorné Ildikó, aki az élménypedagógia módszereit használja fel a táborban résztvevő gyermekek csapatépítéséhez. Önkéntes segítőink Kalamár Szandra tréner és Kelemen Dávid ELTE pszichológus hallgatója.
A prorgramsorozat és a tábor szervezésének egyik célja, hogy a résztvevő családjuk nélkül élő fiatalokkal megismertessük és megszerettessük a hasznos és céllal tett időtöltések formáit, alternatívát kínálva a bűnözés „izgalmával” szemben. Valamint segítsünk abban, hogy a fiatalok közösséget kapjanak, problémáik felszínre kerüljenek és, hogy felismerjék nincsenek egyedül, merjenek segítsége kérni és, hogy elkerüljék az áldozattá válást.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Társadalmi Felelősségvállalási Alap pályázat útján 90.000,-Ft-al, míg az Emberi Erőforrások Minisztériuma 370.000,-Ft-al támogatja a prevenciós táborunk költségeit.


