Vasárnap délután véget ért a nyolcadik bűnmegelőzési táborunk, melyen 19 fő vett részt.
A „Veled-érted” programsorozat része volt ez a tábor is, amely egész éven át segíti a fiatalokat, hogy ne váljanak áldozattá, illetve bűnelkövetővé.
A 13-18 év közötti táborlakók Abáról,Bodajkról, Dunaújvárosból, Enyingről,Csákvárról, Polgárdiból, Székesfehérvárról és Velencéről érkeztek. Többen közülük most ismerkedtek a farmon élő állatokkal: nyuszi, őzike, páva, kacsa, malacok, kecskék és a baromfik.
- hétfőn délelőtt birtokba vettük a táborhelyet és a vajtai strandot, ahol elkezdődött a csapatépítés.
- kedden a leggyakoribb mérgekről a gyógyszerekről (tavaly 11 ezer gyógyszermérgezést regisztráltak), valamint az új partidrogokról (kikapcsolják a bódult ember hányási reflexét) és az általuk okozott tragédiák megelőzéséről volt szó. Valamint a kertben található mérgező növényekről (nárcisz,gyöngyvirág, tiszafa, a színes akácok magjai, loncfélék, gombák, angyaltrombita, csattanó maszlag stb) és a vegyszerek tulajdonságairól, ártalmairól kaphattak hasznos információkat.
- szerdán a Székesfehérvár Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályvezetőjének Brandl Csilla alezredes vezetésével és Dér Tibor százados, valamint Májer László százados közlekedésbiztonsági, áldozattáválás megelőző és drogprevenciós programokon vehettek részt a gyerekek, akik bátran és nyitottan tették fel kérdéseiket és beszéltek az elhangzottakkal kapcsolatos élményeikről. Így közösen találhattuk meg a fiatalok életében bekövetkező kérdésekre a megfelelő válaszokat.- a katasztrófavédelem szakembere Dérné Sohonyai Ilona is hasznos tájékoztatást adott, hogy milyen vészhelyzetekkel találkozhatunk és bekövetkeztükor mi a teendő magunk és társaink védelmében. Két filmet néztünk meg együtt: Internetbiztonság címűt és a 7 tized másodpercet, mely döbbenetes hatású volt. Mind a 17 táborlakó – és a tábor vezetése is – kipróbálta a un „részegszemüveget”, mely demonstrálta az alkohol emberi szervezetre gyakorolt hatását. Alapfeladatokat is csak nehézségek árán tudtuk végrehajtani szemünkön a szemüveggel. A program zárásaként a délelőtt elhangzottakból összeállított kvízkérdésekre adott jó válaszért ajándékot választhattak a résztvevők.
- Csütörtökön Budapestről a Nyitott kör Egyesület négy drámapedagógusa vidám és szórakoztató órákat tartottak. A 40 fokos melegben még a vizipisztolyokat és a vödör vizet is kellékként használtuk.
- Pénteken az Eltén pszichológiát tanuló Kelemen Dávid és Hamza Emese Önkéntesek érkeztek hozzánk és vasárnapig velünk maradtak. Nekünk Dávid a "varázsló", mert évek óta a programjainkon a bűvésztudásával ejt rabul sokakat. A táborban volt idő a résztvevőket egy-egy trükkre megtanítania. Az élménypedagógiai foglalkozásokat, sorversenyek, torna, táncverseny és ki-mit-tud színesítette.
- Szombaton a sárbogárdi mentőállomáson dolgozó Kaszás Zoltán mentőápoló segítségével ismerkedtek a Lurkó táborlakók a veszélyhelyzetek elkerüléséről, és ha már bekövetkezett, akkor segíteni tudjanak társaiknak: stabil oldalfekvés, újraélesztés, automata defibrilátor kezelése és más sérüléseknél való teendők. Kötözéseket és életet mentő tudást gyakorolhattak a lurkók.
- Délutánonként jutott idő a vajtai melegvizű strandon a fürdőzésre. - Minden este hosszú beszélgetéseket igényeltek a résztvevő fiatalok a tábor felnőtt tagjai bevonásával, ahol elhangzottak a fiatalokat életének legfontosabb kérdései. Az előttük álló élethelyzetekre adható válaszokat jártuk hosszasan körül. Többségük fél az intézetből kikerülve az önállóvá válástól, és a cigány fiatalok az utóbbi időben fokozottan tapasztalt, Őket ért előítéletektől.
A táborban önkéntesként Kalamár Szandra segített a programszervezésben és a gyermekek felügyeletében. A „Veled-érted” egész éven át tartó programsorozat szervezésének egyik célja, hogy a résztvevő családjuk nélkül élő fiatalokkal megismertessük és megszerettessük a hasznos és céllal tett időtöltések formáit, alternatívát kínálva a bűnözés „izgalmával” szemben. Valamint segítsünk abban, hogy a fiatalok közösséget kapjanak, problémáik felszínre kerüljenek és, hogy felismerjék nincsenek egyedül, merjenek segítsége kérni és, hogy elkerüljék az áldozattá válást.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Társadalmi Felelősségvállalási Alap pályázat útján 90.000,-Ft-al, míg az Emberi Erőforrások Minisztériuma 370.000,-Ft-al támogatja a prevenciós táborunk költségeit.


