Az őszi szünet első napjaiban, október 23.-24.-én Egyesületünk tizenöt állami gondozott fiatal számára szervezett Fehérvárcsurgón, a Kaszap István Központban önismeret-fejlesztő és bűnmegelőző tréninget.

Az első nap szakmai vezetője Cseri Zsuzsanna, központi idegrendszert alapozó mozgásterapeuta, egészségfejlesztő volt, aki több éve, rendszeresen segíti tréningjeivel az állami gondozott gyermekeket.
Most az önismeret-fejlesztés volt a cél, amit játékos gyakorlatok során szerezhettek meg, tapasztalatokat gyűjthettek önmagukról és a körülvevő világról. A napfényes időben együtt sportoltunk és sorversenyeztünk. Sokat beszélgettünk, kérdezhettek a résztvevő fiatalok és gazdagodhattak tanácsokkal. Közös zenéléssel (mindenkinek jutott egy-egy ütős hangszer) és éjszaki sétával zártuk az első napot.

Második nap Brandl Csilla rendőr alezredes, az ORFK munkatársa, a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület tagja a bűnmegelőzésről, az alkotmány adta jogainkról és a BTK által szabályozott (könyv alakjában kézbe is vehették, bele is olvastak) cselekményekről esett szó. Élénk beszélgetés folytatódott egész délelőtt, amit a gyerekek kérdései tettek nagyon változatossá. Életükből példákat hoztak és azokat elemezve jutottunk el a különböző sérelmekhez és a függőségekhez.

A prevenciós programot tovább folytatjuk az őszi szünetben, okt. 30.-án, pénteken 10 órától a székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai által szervezett programon, majd aznap 12 órától a székesfehérvári Civil Házban megnyílt drog prevenciós interaktív kiállításon veszünk részt.

A programsorozatot Székesfehérvár Társadalmi Felelősségvállalási alapja pályázat útján támogatja.